A legújabb hírek

CSAPJUNK BELE, 2017-BEN IS LIVE TO RIDE, RIDE TO LIVE!

18 január 2017

Nos, csapjunk bele!

Persze, lesznek dolgok, amik az idén sem változnak, és megpróbálunk édes szimbiózist teremteni az újévi fogadalmaink, azok feloldása, és az idei céljaink között, de már a gondolat is bizsergeti lelkünket, hogy a 2017-es szezonban milyen tájakat hódítunk meg kétkeréken.

Akár akarjuk, akár nem, újabb évet hagytunk magunk mögött, és a H.O.G. felvarróinkon már a 2017-es évszám ékeskedik.
Vajon van valaki közülünk, H.O.G. Chapter tag, aki bevallja, hogy újévi fogadalmai között szerepelt, persze a szokásos dolgok mellett, hogy nem felejti el levinni a szemetet, a gyereket nem hagyja ott véletlenül edzésen, mert a többi apukával az esti 11-est taglalta, és vagy lefogy 20 kg-ot, vagy magasabb lesz 20cm-rel…, hogy felhagy az alkohollal, nem csak a “dry january” hónapban, és persze minden vasárnap kirándul a családdal, és hogy az idén apait-anyait beletesz motorjába, úgy a kilométer számláló, mint az ereszdelahajam-kiengedjük a gőzt típusú chapter programokon? Naná, hogy van.

No para. Ha nem, a lényeg az idén is ugyanaz! LIVE TO RIDE és persze RIDE TO LIVE a világ legdögösebb motorkerékpárján, és a világ legnagyobb motoros közösségét számláló HARLEY-FAMILY-ben.

Ez a didergős január arra pont jó, hogy visszatekintsünk egy pillanatra a rengeteg hazai H.O.G. évbúcsúztató eseményre.

Minthogy nem csak minden szentnek, hanem nekem is magunk felé hajlik billentyűzetem, ezért a Budapest Chapter időközi elnökségi tisztújításával kezdem. Chapterünk 20. születésnapi éve igen változatosra sikeredett, az országokat átszelő túrákon, csapatépítő boldogsághormon-termelő programokon túl, sor került novemberben a tagság és a szponzoráló dealer kérésére a lemondó régi vezetők után egy új Elnökség megválasztására.
Szóval, most rajtuk-rajtunk, ha nem is a világ, de a tagság szeme. :) De kiken is?

Buza Sándor - Elnök, Lukács László és Tóth Zsuzsanna - Alelnök, Helmeci Péter - Head Road Captain, Karabély-Soós Rita - Activities Officer. A főtitkári teendőkbe Koltainé Laki Ildikó vetette bele magát lelkesen. http://www.hog.hu/lista
Választott vezetőként a tisztségek szabadidőnkben végzett, önkéntes munkát generálnak, egyfajta szolgálat a közösség építéséért. Ugyanakkor Elnökségi tagnak lenni a megszavazott bizalom és tisztelet jele, amivel élni és nem visszaélni fogunk. Egy rövid részletet idézek Buza Sándor elnöki leveléből:

“ 2017 minden tekintetben a megújulás éve lesz.
Nem csak szellemiségében, hanem szervezeti felállásában is új feladatoknak, elvárásoknak kell megfelelnie a Budapest Chapternek.
Szellemiségében az egymás iránti tisztelet, a bajtársiasság, a bizalom – hiszen egy veszélyes tevékenységet művelünk – a nyílt, baráti tekintet kell, hogy legyen a vezérelv.
Az egyes egók alkotta sokszínűségünk miatt az alkalmazkodás képessége elengedhetetlen. A közösségért való tenni akarás vágya pedig megadhatja számunkra azt az izgalmi állapotot, mellyel mindenki sajátjának érezheti ezt a közösséget.
Tartozzunk egy olyan közösséghez, melyet magunk alakítunk olyanná, amilyennek szeretnénk.
Éljünk a lehetőséggel és ne csak megéljük a helyzetet.
Rajtad is múlik. “

Rajtad, rajtunk, azaz mindannyiunkon! :)
A karácsonyi vacsoránk a Montenegro Étteremben meghitt, ünnepi hangulatban zajlott, ahol DJ Ágfalvi Attila nyomta a bugit.
Legnagyobb örömünkre több régi tagunk is visszatérőben van hozzánk, mert egyszerűen nagyszerű a mi chapterünk, és nehéz megélni a kiválást, lemorzsolódást bármilyen okból is történjen az. Ezért aztán mindig tárt karokkal, tele poharakkal várjuk vissza a régi tagokat. https://www.facebook.com/pg/Budapest-Chapter-Hunga...

Csak úgy, mint korábban, a 2016-os évben is jelen volt a jótékonykodás aktivitásunkban, mert a Harley-szív szívből ad, és ahol tud, segít a rászorulókon. Dömsödi János, Petrovszki Attila, Kelemen Miki, jótékonysági akciói mögé sorakoztunk fel, de az esztergomi Poker Runos felajánlásunk, a Harley Mikulásos doboz akció, és a Hontalan Óvoda kis lakóinak (temérdek élelmiszer, játék, ruhanemű, laptop) megajándékozása is jó érzéssel töltött el bennünket.

Februárban a Four Rivers Chapter hihetetlenül megugrott taglétszám bővülésének szeretné alaposabban a végére járni. Mi a titka annak, ha egy 7 fős chapter 1 év alatt 24-re duzzad? Miért akar mindenki odatartozni? Februárban a végére járunk! :)

És persze téma lesz a South Hungary Chapter őszi közgyűlése is, ahol nem győztem kapkodni a fejem - akarom mondani fülem - a kifogyhatatlan anekdotákon.
Kecskemétről Budapestig az autóban megpróbáltam vizionálni, ahogyan a rámpa Akarattyánál a benzinkúton maradt, vagy ahogyan Jávával eljutott Laci és Gabi Rómába, de Marcsi kérdése is válaszra vár a norvég fjordok között: “Tóni, miért kellett neked ilyen széles motort venned?”

Hamarosan itt a tavasz, már elkezdhetünk alkudozni a medvével, folyt.köv. februárban!

Tóth Zsuzsanna (Alelnök)
www.hog.hu

Vissza az előző oldalra