A legújabb hírek

Harley Fest-ek, H.O.G. Rally-k, Feel the Freedom – Virágh Rajmund (pártoló tagunk) szemével

27 június 2016

A Harley-Davidson H.O.G. Rally-knak nincs párja a világon. Mindegyik különleges, mindegyik felejthetetlen, mindegyik megismételhetetlen! Életre szóló nemzetközi barátságok és páratlan chapter-élmények születnek egy-egy H.O.G. Rally hétvégéjén.

És ami még inkább megadja ezeknek az eseményeknek a pikantériáját az az, hogy mind az 5 földrészen megrendezésre kerülnek. Azaz csakúgy a piramisok tövében, Egyiptomban, mint a Sturgis, a Sziklás-hegységben. Vagy ki ne szeretne legalább egyszer a Daytona Bike Weeken elvegyülni a százezres létszámú csodavasak között?

2016 sem múlhat el anélkül, hogy magyar rendszámú Harley-k ne parkolnának a neves találkozókon. A motoros szezont egy kisebb, 8 motorból álló különítményünk nyitotta a St.Tropez Euro Rally-n. Majd szinte teljes létszámmal dübörögtünk az alsóörsi 17. Open Road Fest-en, ami nem a H-D Milwaukee gyár által szponzorált H.O.G. Rally, hanem olyan magántulajdonban lévő motoros találkozó, amely szellemiségében, színvonalában, infrastruktúrájában bármelyik, a H-D gyár által szponzorált rally-val állja a próbát.

Rögtön az Open Road Fest után 38 Harley-val sikerült bevennünk Portorozt is, a 25. H.O.G. Rally helyszíneként.

Közülünk már sokaknak megadatott, hogy nem egyszer, sőt inkább számtalanszor lengettük a chapter zászlónkat ezeken az eseményeken, én most mégis egy olyan tagunkat kérdezem élményeiről, aki H.O.G. tagként az idén először csöppent bele a jóba. De nyakig! Hogyan élte meg Virágh Rajmund “első bálosként” a fenti eseményeket?

Rajmund tavasszal kérte pártoló taggá való felvételét, és majd 1 év múlva, 2017-ben a tavaszi közgyűlésen már teljes jogú tagként szavazhat, alakíthatja a közösségünk életét, ha a tagság, és Rajmund is, és Szent Kristóf, az utazók védőszentje is úgy akarja. De komolyra fordítva a szót, átesni a tűzkeresztségen általában véve is egy izgalmakkal teli dolog, no de egymást követő két hétvégén állni a H.O.G. élettel járó megpróbáltatásokat, na, az kérem az igazán embert próbáló. Olvassátok tollából olyan lelkesen élményeit, ahogyan azt ő átélte. Velünk, ott, akkor, megismételhetetlenül.

“35, vagy talán 36 éve lehetett, amikor először motorra ültem. Lehettem úgy kb. 12 éves, sohasem fogom elfelejteni, a kihalt garázssoron hogyan indultam el. A gázadás után milyen volt az első sebességváltás egyesből kettesbe, a csere, mert a barátom is ki akarta próbálni a motort és én is szerettem volna látni, milyen a motoros „kívülről” nézve. Majd ezt követte a hosszú ideig tartó családi vita, hogy vajon nekem legyen előbb motorom, vagy a családnak legyen automata mosógépe. Nyertem, amit természetesen azóta is állandóan megemlítenek, viccesen, sztorizva a fejemre olvasva.

Máig emlékszem a kisvárosi forgalomra, a hangra, az illatra, az élményre, a MOTOROZÁSRA. Itt kezdődött.

Teltek az évek, nőttek a „gépek”, és most már nem csak akkor ültem nyeregbe, amikor kisütött a nap, megláttam egy motorost, és elöntött az érzés a fejemtől a talpamig, hogy motorra kell pattannom, hanem akkor is, ha nyugalomra, kikapcsolódásra, jó társaságra vágytam. Nem voltam márka hű, nem volt kiszemelt típusom, azt azonban tudtam, ha öreg leszek, Harleyt veszek. A részleteken nem gondolkodtam, mert beláthatatlan messzeségnek tűnt az a sok év, míg megöregszem. Jártuk a motoros találkozókat, róttuk a kilométereket, és ha az emlékezetem nem csal, a második alsóörsi Harley találkozón már ettük a sült kolbászt, bámultuk a szebbnél szebb kétkerekűeket, néztük a gyönyörű lányokat és vonultunk a felvonuláson. De ennyi éppen elég volt, nem hiányzott a több napos sátrazás, és nem csapott meg az életérzés. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy majd egyszer... Aztán mentünk a következő években is, egyre jobb koncertek voltak, egyre többen voltak, egyre inkább számoltunk azzal, hogy jövőre is megyünk.

2005. május utolsó szombatja.
21-es busz, frontális kontakt, 11 nap kóma, 2 év újra járni tanulás, még több év felépülés, és a felismerés, hogy eltűnt az az érzés, hogy nekem most motorra kell pattannom, mert kisütött a nap, jó idő van és mindenki motorozik.
Üresség. A leírhatatlan, elmondhatatlan semleges érzés.

Sok év kihagyás után 2011-ben ismét Alsóörsön „kötök ki”, a baleset óta először „pattanok” nagy motorra, bár még csak próbaként, de életemben először ülök Harley-Davidsonon. Semmit nem érzek… Ennyi? - kérdezem magamtól. Hmm, valószínűleg, ennyi, és még csak fel se tudok ezen háborodni. Eltűnt az a bizsergető, vibráló, azonnal motorra szállni akaró, elmondhatatlanul jó érzés. Kár - gondolom – és még csak az sincs meg, hogy mit kellene, hogy érezzek, mi kellene, hogy hiányozzon.

Megint 1-2 év rohan a múltba, majd szembe jön velem egy kép a neten. Egy Harley-Davidson Softail. Gyönyörű. Lefényképezem a képet a telefonomba, nem tudom miért, inkább automatikus, mint tudatos a lépés. És innentől elindul a „hangya” mindenfajta megfontoltság, erőszak nélkül, csak úgy csendesen, alattomosan szivárogva. Arra eszmélek, hogy egyre többet megyek a bázisra (Neszmélyi köz) mindenféle ürüggyel, nézem a Harley-s honlapokat, képeket, videókat, mindent, ami Harley-Davidson, mindent, ami Budapest Chapter. Mindenkit „ismertem” már képről, videóból, visszamenőleg évekkel, fiatalabb élettel, hogy megtöltsem majd a találkozókat személyes élménnyel.

Alsóörsre, az Open Road Harley-Davidson Fest-re nem először érkeztem. Ez a 17., nekem az 5., de tulajdonképpen az első igazi, ahol végig jelen vagyok az építéstől a bontásig, ahol ismerkedés közben együtt koncertezünk, együtt bulizunk, együtt beszélgettünk a többiekkel, és együtt pilledtünk, egy-egy hosszúra sikerült éjszaka után. Haverok, buli, fanta érzés mellé, motorok, túrák, élmények. Ez számomra az igazi Fesztivál hangulat, itt már kezdem sejteni, hogy beszippantott a Harley-világ. Egy hét múlva jön a következő rendezvény, ami már Portorozban van, és amire azt gondoltam, nem fog összejönni, mert az időbeosztásom nem teszi lehetővé. És egyszer csak azt veszem észre, hogy már szervezem az utat, a szállást, az indulást és már jelen vagyok. Mennyei az érzés, pedig még itt vagyok a Földön, azzal a sok érdekes, különleges arccal/motorral együtt, akivel már találkoztam Alsóörsön is. Tengerpart, pálmafák, nyüzsgés és rengeteg Harley, színben, hangban, tulajdonosban, egy nagy családban.

Leírhatatlan, elmondhatatlan, élménnyel gazdagon tértünk vissza, és már alig várom, mit mutat a túranaptár következő állomása.

Észre se vettem. Berántott, magával ragadott, pont ugyanúgy, mint a szerelem. Benne vagy nyakig, fejtetőig, majd teljesen betemet. Itt már csak az jár a fejben, hogy ha menni kell, hát menni kell. Elengedni mindent, amit évekig, évtizedekig próbálsz magadban legyűrni, visszafogni, megmagyarázni.

Aztán, mint az örvény, beszippant a személyes találkozó a 20 éves jubileumát idén ünneplő Budapest Chapter Hungary közgyűlésen, majd az évadnyitón, majd Alsóörsön, majd Portorozban majd… mindenhol. Megyek és megyek és élvezem, mert ez az életérzés semmihez se hasonlítható.

Mert most már én is tudom, hogy „Mindenkiben van egy kis Harley”.”

Köszönöm Rajmund, és remélem azok számára is kedvet csináltál a saját szemüvegeden keresztül átélni mit is jelent a “Harley-életérzés” csapatban, barátok között, akik még ugyan nem tapasztaltátok ezt meg, de nem várat sokáig az első élmény.


A Legendát őrizzük, erősítjük, az út széles, a nap süt, és a semmivel össze nem téveszthető Harley-jaink hangja hallatán máris elkezdjük fürkészni, hogy kit köszöntünk az úton.


FEEL THE FREEDOM!


TÓTH ZSUZSANNA (Past Officer)

Vissza az előző oldalra